Virágpiac

21.09.2013. - 22.09.2013.

Az újvidéki erdőtelepítők szövetsége az idei őszre összesen négy virágpiac szervezését tervezi, közülük az elsőt szeptember 21-én és 22-én, reggel 8 és este 8 óra között a Vojvodina Sport- és Üzletközpont (SPENS) előtti téren tartják. Minden érdeklődőt várnak, a piac ingyenesen megtekinthető. Mint az az erdőtelepítők által ez alkalomból kiadott közleményben áll, kiváló alkalom nyílik e rendezvényen minden virágkedvelő számára, hogy megismerkedjen az ottani széles kínálattal és kedvére válasszon a szebbnél szebb növények közül.

A piacon több mint 40 kiállító vesz részt, láthatunk majd cserepes virágokat, növénypalántákat, de jelen lesznek különböző egészséges ételek készítői, például válogathatunk a legkülönfélébb méztermékek közül is. A kézművesek alkotásait ugyancsak megtaláljuk majd.

Az erdőtelepítők egyik legfőbb célja arra nevelni a polgárokat, hogy együttesen zöldebbé, egészségesebbé tegyük környezetünket. Pénteken, 10 és 13 óra között a Zöld Vonal közérdekű telefonos szolgálatot, valamint a Zöld Műhely csoportot népszerűsítik, ez utóbbi szakemberei az őszi növényültetések mikéntjét fogják elmagyarázni az érdeklődőknek.