Római katolikus vallás

Kétezer éves történelmével a katolikus egyház a világ egyik legősibb, máig fennmaradt vallási intézménye. A XI században kelet és nyugat közötti eltérő értelmezés miatt az egyház megoszlott keleti egyházra és a nyugati egyházra latin katolikus egyházra. 22 keleti katolikus egyház maradt meg Róma közösségében, vagy később újraegyesültek vele. Így összesen 2782 részegyházra osztódik a katolikus egyház. A pápa, azaz Róma püspöke az egész katolikus egyház legfőbb pásztora, akinek hit, erkölcs és engedelmesség kérdésében, illetve az egyház kormányzásában teljes, legfelsőbb és egyetemes hatalma van. Az egyházi közösség világi hívőkből, hierarchiát alkotó felszentelt klerikusokból, valamint szerzetes közösségek tagjaiból áll. A 16. században a nyugati kereszténységnél megjelenik erős vallási-politikai mozgalom, a reformáció, amelynek vezetője Martin Luther volt. Így a nyugati kereszténység tulajdonképpen két fő ágazatból ál: római katolikus és protenstáns ág. Nem fogadja el a pápát mint közvetítőt az Isten és a hívők között és a szentek kultusza, ikonok és emlékek elutasításágért küzd. A katolikus egyház központja, a római pápa székhelye. A pápa a világegyházat a Rómában lévő – független államként működő az olasz főváros, Róma belvárosától közigazgatásilag elválasztott,- Vatikánvárosbólkormányozza, amelynek szintén ő az államfője. A pápát a pásztori tevékenységének gyakorlásában legfőképpen a Római Kúria segíti, amely részt vesz az egyházon belüli, a társadalom különböző területein, valamint a nemzetközi életben végzett tevékenységekben. Ezenkívül a pápát segítik – főként konzultatív, illetve tanácsadói szolgálattal – a püspöki szinódusok, valamint – mind testületileg, mind egyénileg - a bíborosokkollégiuma.

Kereszténység - Római katolikus vallás

Kétezer éves történelmével a katolikus egyház a világ egyik legősibb, máig fennmaradt vallási intézménye. A XI században kelet és nyugat közötti eltérő értelmezés miatt az egyház megoszlott keleti egyházra és a nyugati egyházra latin katolikus egyházra. 22 keleti katolikus egyház maradt meg Róma közösségében, vagy később újraegyesültek vele. Így összesen 2782 részegyházra osztódik a katolikus egyház. A pápa, azaz Róma püspöke az egész katolikus egyház legfőbb pásztora, akinek hit, erkölcs és engedelmesség kérdésében, illetve az egyház kormányzásában teljes, legfelsőbb és egyetemes hatalma van. Az egyházi közösség világi hívőkből, hierarchiát alkotó felszentelt klerikusokból, valamint szerzetes közösségek tagjaiból áll. A 16. században a nyugati kereszténységnél megjelenik erős vallási-politikai mozgalom, a reformáció, amelynek vezetője Martin Luther volt. Így a nyugati kereszténység tulajdonképpen két fő ágazatból ál: római katolikus és protenstáns ág. Nem fogadja el a pápát mint közvetítőt az Isten és a hívők között és a szentek kultusza, ikonok és emlékek elutasításágért küzd. A katolikus egyház központja, a római pápa székhelye. A pápa a világegyházat a Rómában lévő – független államként működő az olasz főváros, Róma belvárosától közigazgatásilag elválasztott,- Vatikánvárosbólkormányozza, amelynek szintén ő az államfője. A pápát a pásztori tevékenységének gyakorlásában legfőképpen a Római Kúria segíti, amely részt vesz az egyházon belüli, a társadalom különböző területein, valamint a nemzetközi életben végzett tevékenységekben. Ezenkívül a pápát segítik – főként konzultatív, illetve tanácsadói szolgálattal – a püspöki szinódusok, valamint – mind testületileg, mind egyénileg - a bíborosokkollégiuma.

magyar
Fénykép: 

Bálint-nap

Szent Bálint a szerelmesek, a lelkibetegek és az epilepsziával élők védőszentje. Világszerte, de főleg az angolszász országokban Bálint napján (február 14-én) tartják a Bálint-nap (angolul Valentine's Day) ünnepét, amely Magyarországon az angol nyelvű elnevezés közvetlen átvétele miatt sokak számára mint Valentin-nap vált ismertté és népszerűvé az 1990-es évektől kezdődően. Ezen az ünnepen (amelynek vallási eredete az idegen elnevezés elterjedése miatt Magyarországon elhomályosult) a szerelmesek megajándékozzák szerelmüket.
Az ókorból eredő ünnepet a keresztények február 14-én ünneplik, ami pontosan egy nappal az ókori Római Birodalom kedvelt Lupercalia ünnepe előtti nap. A rómaiak az ünnepet Lupercus és Faunus isteneken kívül az ókori Rómát alapító legendás testvérpár, Romulus és Remus tiszteletére tartották meg. A pogány ünnep központjában az a Lupercal nevű barlang állt, ahol a monda szerint egy farkas a városalapító két fiúcskát szoptatta.
A keresztény szokás eredete, hogy Szent Bálint, Terni (akkori nevén Interamna) püspöke a 14. században a jegyesek és fiatal házasok védőszentjévé vált Angliában és Franciaországban. Ennek a szentről elterjedt egyik történet képezte az alapját. Eszerint mielőtt keresztény hite miatt II. Claudius császár idején kivégezték, Bálint a hite erejével a börtönőre vak leányának visszaadta a látását. Mielőtt – a hagyomány szerint – február 14-én kivégezték, búcsúüzenetet küldött a lánynak, amelyet így írt alá: „A Te Bálintod.” Ez a Bálint-napi üzenetküldés eredetének leggyakoribb magyarázata. A legenda szerint a püspök a szerelmeseket a keresztény szokások szerint megeskette egymással, köztük katonákat is, akiknek az akkori császári parancsok értelmében nem lett volna szabad házasságra lépni. A friss házaspárokat megajándékozta kertje virágaival. A hagyomány úgy tartja, hogy ezek a házasságok jó csillag alatt születtek. A vallásos, az egyházi liturgiában gyökerező eredete ennek az ünnepnek Jézusnak, mint égi vőlegénynek a megérkezése az égi esküvőre. A római-katolikus naptárnak (Calendarium Romanum Generale) az 1970-es évi reformjakor e szent és emléknapja az előírt egyházi liturgiából eltűnt, hogy helyet adjon a történelmileg bizonyítható szaloniki születésű szent testvérpár, Konstantin-Cirill († Róma, 869. február 14.) és Szent Metód liturgikus ünnepének.
Ennek a napnak a népszerűsége a virágkereskedésnek és különösen az ezt szolgáló reklámoknak köszönhetően megnövekedett. 

Forrás:Wikipédia

magyar
Слика: 
Dátum: 
szombat, február 14, 2015

Pünkösd

A pünkösd a húsvét utáni 7. vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep, amelyen a kereszténység a Szentlélek kiáradását ünnepli meg.A Szentlélek az Atya és a Fiú kölcsönös szeretetének végpontja, áradása; ez a kiáradás.
A pünkösd a sínai szövetség ünnepe volt a zsidóknál Krisztus korában. Akkor a jelei a szélzúgás és tűz volt, Isten jelenlétének, a kegyelem kiáradásának jelei. Az Újszövetség előjeleit a próféták mondták ki az Ószövetségben, Krisztus születése előtt: "Új szövetséget kötök veletek...akkor majd...új szívet adok nektek és új lelket oltok belétek...Az én Lelkemet oltom belétek..."(Ez. 36,25-27; 11,19; Jer. 31,31k). Keresztelő János is jövendölt a Szentlélekről: " Jézus majd Szentlélekkel és tűzzel fog benneteket megkeresztelni" (Máté 3,11) Jézus Keresztelő Jánosnál keresztelkedett meg, és rögtön utána galamb formájában a Szentlélek leszállt Jézusra. Ezért a a katolikus ikonográfiában a Szentlélek jele a galamb. A katolikus pünkösdi ünnep tárgya a húsvéti misztérium beteljesedése: a Szentlélek eljövetele, ajándékainak kiáradása, az új törvény és az Egyház születésnapja. 1956-ig vigíliája, 1969-ig oktávája is volt, a húsvéti idő a pünkösdöt követő szombattal ért véget. 1969-től pünkösd hétfője már az évközi időhöz tartozik.

Forrás:Wikipédia

magyar
Слика: 
Dátum: 
vasárnap, május 24, 2015

Husvét

A húsvét napjainkban a keresztények egyik legfontosabb ünnepe, a Krisztus-központú kalendárium központi főünnepe. A Biblia szerint Jézus – pénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Kereszthalálával nem szabadította meg a világot a szenvedéstől, de megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. A valláson kívül is a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is, amelyet március vagy április hónapban (a Hold állásának megfelelően) tartanak. A húsvétnak megfeleltethető, időben korábbi zsidó vallási ünnep (héber nyelven pészah) az egyiptomi fogságból való szabadulás ünnepe volt. A húsvét a pészahhal ritkán esik egybe, mivel a Hold járása szerinti naptár és a két változó ünnep számításától függ. A húsvét egybeesik a tavaszi napéjegyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel is, amelynek elemei a feltámadás, az újjászületés. Nyugati kereszténység (katolikus egyház): A keresztény egyház szertartásaiban a hosszú ünnepi időszak átfogja a kora tavasz és a nyár elejei

Forrás: Wikipedia

magyar
Слика: 
Dátum: 
vasárnap, április 5, 2015

Karácsony

A karácsony egy keresztény ünnep, amelyen Jézus Krisztus születésére emlékeznek. Assisi Szent Ferenc az ünnepek ünnepének tartotta a karácsony ünnepét. Minden év december 25-én tartják világszerte, habár nem ezt a dátumot tartják számon Jézus születésének. Feltehetőleg vagy azért esett erre a választás, mert egyes keresztény szerzők szerint Jézus szenvedése, azaz a húsvét, illetve fogantatása az év azonos napján, március 25-én történt, vagy azért, mert ekkor volt a téli napforduló a Föld északi féltekéjén. Ez a keresztény ünnep az első nikaiai zsinat határozata értelmében Jézus Krisztus földi születésének emléknapja: az öröm és békesség, a család és gyermekség, az otthon és szülőföld ünnepe. Annak ellenére, hogy a karácsony egy tradicionális keresztény ünnep, sok nem-keresztény ember ünnepli világszerte a szeretet ünnepeként. A modern és népszerű ünneppel együtt jár az ajándékozás, a karácsonyi zene, a különböző mintázatú üdvözlőlapok küldése, templomi ünneplések, karácsonyi ebéd és ünnepi hangulatú tárgyakkal való díszítés, mint például karácsonyfa állítás, karácsonyi égők, girlandok, fagyöngyök és krisztustövisek elhelyezése, díszítése. A karácsony szó a keleti keresztény egyház szláv nyelvéből kerülhetett a magyarba és valószínűleg bolgár közvetítéssel. Egyes bolgár nyelvjárásokban a kracsun szó a téli és a nyári napfordulót, illetve az azok körüli ünnepnapokat jelenti. Macedón nyelvjárásokban a kracsun kifejezetten karácsonyt jelent. A kracsun szó az (át)lép jelentésű korcs- igei tőre vezethető vissza, a szó jelentése pedig a lépő, átlépő értelemtől a fordulónap, napforduló felé fejlődve jutott el mai tartalmáig. A kutatók többsége egyetért abban, hogy december 25-e nem Jézus születésének időpontja. A korai keresztények nem ünnepelték Jézus születését, és nem is próbálták meghatározni az időpontját; az ünneplés legkorábbi ismert példája Egyiptom, ahol Jézus születését tavaszra tették. Számtalan más időpont is használatos volt. A 4. századtól előbb január 6., majd december 25. vált elterjedtté, mint Jézus születésének hivatalosan elfogadott időpontja. Az örmény egyház hívei ma is január 6-át ünneplik, míg a többi egyház elfogadta a december 25-ei dátumot. A karácsony időpontjának kiválasztása nagy valószínűség szerint azért esett december 25-re, a téli napforduló közelébe, mert a római birodalom két korábbi államvallásának ünnepe is ekkor volt: 25-én végződtek a római szaturnáliák, és aznap volt a Dies Natalis Solis Invicti, a Napisten születésének napja.

Forrás:

Szöveg:Wikipédia

Kép:Blogspot

magyar
Слика: 
Dátum: 
csütörtök, december 25, 2014

Szentháromság

A Szentháromság (latinul Sancta Trinitas) több keresztény felekezet tanítása szerint a három isteni személy (Atya, Fiú, Szentlélek). A szentháromságbeli személyek egységéről, egyenlőségéről és különbözőségéről szóló tan a Szentháromságtan. Isten hármas tagolódása más, nem keresztény vallásoknál is feltűnik, de ezt a nyugati kultúrkör nyelvein nem szokás a hagyományos értelemben vett Szentháromságnak nevezni. A 4. századi Nikaia–konstantinápolyi hitvallás kihirdetésétől kezdve rendszerint az „Egy Isten, három személy” kifejezést értik Szentháromság alatt, azzal, hogy a személy fogalma más jelentéssel bírt az ókorban, a középkorban, a felvilágosult filozófiák korában, a modern korban, és mást értünk személy alatt manapság. A mai ember számára XVI. Benedek pápa így fogalmazta meg a Szenháromság lényegét: "Az ember, Isten képmása, a szeretetben lesz először teljesen önmaga. Az örök Atya irántunk való szeretetében elküldte saját Fiát hozzánk, és a Szentlelket ajándékozta nekünk, hogy Isten gyermekeivé tegyen bennünket. Váljunk e kegyelemhez méltóvá! A Szentháromság Isten tartson meg benneteket mindenkor a szeretetében!" A Szentháromságba vetett hit kifejtésére számos kísérlet történt a keresztény vallástörténet során, a leghíresebb teológiai diskurzus a 4. századi ókeresztény egyházban folyt róla, amikor Arius-nak és követőinek, az ariánusoknak a mozgalma elkezdődött, melyet később eretnekségnek nyilvánítottak. Ma is élénk teológiai diskurzusok folynak róla. Érdekessége, hogy ez a látszólag elvont vallási tétel az, amelyikben a legtöbb keresztény felekezet megegyezik egymással. A Szentháromság ünnepe (latinul: Festum Trinitatis) a történelmi nyugati keresztény egyházakban elterjedt háromszemélyű egy Isten ünnepe, amely a pünkösd utáni vasárnapon tartják meg. Az ünnepet legelőször Lüttichben tartották meg a 10. század elején, majd XXII. János pápa elrendelte megtartását a római katolikus egyházban. Ennek tudható be, hogy népszerűségének köszönhetően több protestáns egyház is átvette. Az ünnepet az ortodox egyház Pünkösdkor tartja meg, a Szentháromság napján pedig Mindenszentek napját ünnepli. Forrás

Szöveg: Wikipedija

Kép:Blagoslovi

 

magyar
Слика: 
Dátum: 
vasárnap, május 26, 2013

Nagypéntek

Nagypéntek a keresztény liturgiában a húsvét előtti péntek. Ezen a napon emlékeznek meg Jézus Krisztus kereszthaláláról. Az evangéliumok és egyéb korabeli források alapján az időpont meghatározása nem egyszerű feladat. Sokan úgy gondolták, hogy Jézus egy áprilisi péntek este halt meg, amikor a Dél Keresztje csillagkép látható volt az égbolt alján Jeruzsálemtől délre. Ez azonban a precesszió miatt nem lehetséges. Egy lehetséges időpont Kr. u. 33., április 3. Ezen a napon részleges holdfogyatkozás is volt. A pontos dátum kiszámítását problémássá teszi a szinoptikus evangéliumok és János evangéliumának beszámolói közötti látszólagos eltérések. Az előzőek leírása szerint az utolsó vacsora egyértelműen a zsidó húsvéti bárány elfogyasztását jelentette (az egyiptomi kivonulás emlékezetére), amit a zsidók az év első hónapjának 14. napján, csütörtök este (a zsidó napok naplementétől naplementéig tartanak) azaz a zsidó Nisan hónap 15-én tartották. A másnapi keresztre feszítés így még mindig Nisan 15-én, de már pénteken történt. János azonban úgy írja le ezt a történetet, hogy az arimátiai József – Pilátus engedélyével – Jézus holttestét még az ünnepi előkészületek előtt helyezte el a közeli új sírba (Ján19:42), ami azt jelenti, hogy az utolsó vacsorát legkésőbb a zsidó húsvét előtti estén tartotta Jézus tanítványaival. Ennek az ellentmondásnak a feloldására számos kísérlet történt, de a legvalószínűbb magyarázatnak az tűnik, hogy (Ján13:1 alapján) Jézus tudta, hogy eljött az utolsó órája és emiatt az utolsó vacsorát előbbre hozta keddre vagy szerdára (ilyen módon több idő juthatott a keresztre feszítés előtti eseményekre is.) A fontos egyetértés az evangéliumok között az a tény, hogy a keresztrefeszítés Poncius Pilátus kormányzása idején történt Kr. u. 26 és 36 között. Ebben az időszakban Nisan 14-e (János alapján) csak 27-ben, 30-ban, 33-ban és 36-ban esett péntekre. Érvek szólnak mindezen évek mellett: Lukács evangéliuma megemlíti, hogy Jézus körülbelül 30. évében, Keresztelő Szent János pedig Tibérius császár uralkodásának 15. évében kezdte el nyilvános munkásságát. Ha elfogadjuk Kr. e. 6-ot Jézus születési évének, akkor ez a nyilvános működés kezdetét Jézus esetében Kr. u. 26-ra teszi, Keresztelő Szent János esetében pedig Kr. u. 29-re. (Tiberius Kr. u. 14-ben lett császár), azaz túl késő Jézushoz viszonyítva (mivel János evangéliuma három különböző húsvétot említ meg Jézus nyilvános élete során.) Emiatt a keresztrefeszítés idejét Kr. u. 33-ra kell tennünk. Emellett szól az az érvelés is, miszerint Seianusnak a zsidók elnyomatására vonatkozó rendeléseit Seianus halála után, Kr. u. 32-ben Tiberius eltörölte (ami jó magyarázatot adhat arra, hogy Pilátus miért engedett akarata ellenére a Jézus kivégzését követelő zsidóknak.) Ha azonban elfogadjuk azt, hogy Tiberius uralkodását sokan Augustus császár halála előtti hatalmával kezdik (Kr. u. 11), akkor Keresztelő Szent János munkásságának kezdetét Kr. u. 26-ra lehet tenni, ami Jézus halálának legvalószínűbb időpontját Kr. u. 30. április 7-ére teszi. Tekintettel azonban arra a tényre, hogy a zsidók időszámításukat a Nap és a Hold járására alapozták, dátumaikat holdfázisokban fejezték ki, és a mai naptárakat csak a Kr. u. 5. században kezdték el számításokra alapozni, a korábbi dátumokat, és hogy azok a hét melyik napjára estek, pontosan meghatározni csaknem lehetetlen. Nagypénteken az egyházban nincs szentmise, mert ezen a napon maga Jézus, az örök főpap mutatja be az áldozatot. Téves és kerülendő kifejezés a csonka mise. Nagypénteken igeliturgia van, áldoztatással. A pap a szertartást piros öltözékben végzi – a piros a vértanúság liturgikus színe. A papság és a segítők teljes csendben vonulnak be a templomba, s az üres oltárszekrény (tabernákulum) előtt arcra borulnak. Ezt követi az igeliturgia: az olvasmány Isten szenvedő szolgájáról szól, majd a szentlecke után János evangéliumából olvassák fel vagy éneklik el Jézus szenvedéstörténetét, a passiót. Ezután következnek ünnepélyes formában az egyetemes könyörgések. Majd körmenetben behozzák a keresztet, amely előtt tisztelegve minden hívő kifejezheti háláját és imádatát a megfeszített Krisztus iránt. Az igeliturgiát áldoztatás követi, a nagycsütörtöki misén konszekrált kenyérrel. A szertartást egyszerű könyörgés zárja, nincs áldás, nincs elbocsátás.

Forrás:Wikipédia

magyar
Слика: 

Pünkösd

A pünkösd a húsvét utáni 7. vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep, amelyen a kereszténység a Szentlélek kiáradását ünnepli meg. A Szentlélek az Atya és a Fiú kölcsönös szeretetének végpontja, áradása; ez a kiáradás. A Szentlélek ezen a napon áradt ki Jézus tanítványaira, az apostolokra, és ezzel a napot új tartalommal töltötte meg a keresztények számára: És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valának. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, a hol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, a mint a Lélek adta nékik szólniok. – Apostolok cselekedetei 2. fejezet, Károlyi-biblia A pünkösd a sínai szövetség ünnepe volt a zsidóknál Krisztus korában. Akkor a jelei a szélzúgás és tűz volt, Isten jelenlétének, a kegyelem kiáradásának jelei. Az Újszövetség előjeleit a próféták mondták ki az Ószövetségben, Krisztus születése előtt: "Új szövetséget kötök veletek...akkor majd...új szívet adok nektek és új lelket oltok belétek...Az én Lelkemet oltom belétek..."(Ez. 36,25-27; 11,19; Jer. 31,31k). Keresztelő János is jövendölt a Szentlélekről: " [Jézus] majd Szentlélekkel és tűzzel fog benneteket megkeresztelni" (Máté 3,11) Jézus Keresztelő Jánosnál keresztelkedett meg, és rögtön utána galamb formájában a Szentlélek leszállt Jézusra. Ezért a a katolikus ikonográfiában a Szentlélek jele a galamb. A katolikus pünkösdi ünnep tárgya a húsvéti misztérium beteljesedése: a Szentlélek eljövetele, ajándékainak kiáradása, az új törvény és az Egyház születésnapja. 1956-ig vigíliája, 1969-ig oktávája is volt, a húsvéti idő a pünkösdöt követő szombattal ért véget. 1969-től pünkösd hétfője már az évközi időhöz tartozik.

Forrás:Wikipédia

magyar
Слика: 

Nagyboldogasszony

Nagyboldogasszony vagy Mária mennybevétele (latinul: Assumptio Beatae Mariae Virginis) a katolikus egyház legnagyobb Mária-ünnepe, melyet augusztus 15-én tartanak; egyúttal Magyarország védőszentjének napja. Mária mennybevételének dogmája szerint Jézus anyja a földi létből testben és lélekben egyenesen a mennyei boldogságba jutott. A Nagyboldogasszony elnevezés magyar sajátosság: Szűz Mária Boldogasszony elnevezéséből ered, Horpácsi Illés nyelvész szerint „Nagyboldogasszony ünnepének titkában teljesedett ki az Istenanya nagysága: az ég és föld mennybe fölvett királynője lett.”

Forrás: Wikipedija

 

magyar
Слика: 
Dátum: 
szombat, augusztus 15, 2015

Mindenszentek

A mindenszentek vagy mindenszentek napja (röviden mindszent; latinul Festum Omnium Sanctorum) az üdvözült lelkek emléknapja, melyet a katolikus keresztény világ november 1-jén ünnepel. Ekkléziológiailag a megdicsőült Egyház (latinul ecclesia triumphans) ünnepe. Az ünnep 741-ben, III. Gergely pápa idején jelent meg először a megemlékezés napjaként. Jámbor Lajos frank császár 835-ben IV. Gergely pápa engedélyével már hivatalosan is elismerte az új ünnepet. Egyetemes ünneppé IV. Gergely pápa tette 844-ben. A katolikus és az ortodox keresztény egyházak ünnepe Magyarországon 2000-től újra munkaszüneti nap. Nem tévesztendő össze a halottak napjával, egyháztanilag a szenvedő Egyház (latinul ecclesia patiens) ünnepével, amit 998 óta tart meg az egyház a következő napon, november 2-án az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert, a tisztítótűzben lévő hívekért. Szent Odiló clunyi bencés apát 998-ban vezette be emléknapként. Később a bencés renden kívül is ünnepnappá vált, és a 14. század elejétől a katolikus egyház egésze átvette. Estéjét a halottak estéjének (halottak vigíliájának) is nevezik, ilyenkor sok helyen hosszan, akár 1-2 órán át szólnak a harangok a halottak emlékezetére. Az angolszász országokban a Mindenszentek napját megelőző este október 31. a halloween ünnep (angolul all hallows' evening = „minden szent estéje”).

Forrás: Wikipedia

Kép:Feniks Magazin

magyar
Слика: 
Dátum: 
vasárnap, november 1, 2015

Oldalak

Feliratkozás RSS - Római katolikus vallás csatornájára